Sziasztok!
Igen, mindenki jól látja, egy új rész, ilyen rövid időn belül. Igaz, hogy nem rég raktam ki az új részt, de nem bírtam magammal, ezért megosztottam veletek egy következőt. Azért is gondoltam, mert a máiknak nincs valami nagy csattanó a végén - kicsit elcsesztem, bevallom - ezért gondoltam erre, mert ennek valamivel nagyobb a hatása az utolsó sorokban. Én nem kínozni akarlak titeket, csak gondoltam több izgalomra vágytok, ezért is raktam ki egy következőt. Remélem nem haragszotok meg érte! :)
Továbbra is várom a kommenteket, amik nagyban segítenék a munkám, vélemények építik a művet, mert annak alapján folytatja az író. Ha látja, hogy nagyobb az érdeklődés, akkor jobban halad, többet posztol, Több minden megy a részekbe. Viszont, ha látja, hogy semmi érdeklődés, alig van látogató, akkor szinte csak magának írogat.
Ezért örülnék pár építő szónak, tőletek. A chat is továbbra elérhető, ott is olvasom minden alkalommal amikor felnézek a blogra. Feliratkozni is ér!
Remélem nem dumáltam most is sokat, és nem untatok rám. :)
Hamarosan érkezem.
Sok ölelés.xx
L.
|Harmadik rész|
A vasárnap délutánok állnak körülbelül a semmittevésből, keverve egy kis lustulással és punnyadással. És akkor még nem soroltam bele az "egész-nap-feküdnék-és-meg-sem-mozdulnék" kategóriát.
Én is éppen ezt a roppant nehéz műveletet végeztem, a kanapén elnyúlva, egy tál saláta kíséretében. Remek összhang, tökéletes párosítás, csak nem pont most, nem pont nekem, akinek holnap akkora biológia témazárója lesz, a világ egyik legrosszabb tanárával, mint egy ház. Ja, és ez semmi, holnap még dokilátogatás is lesz a sulival, ahova minden félévben - félévente megy a suli ilyen orvosi vizsgálat izére - utálok elmenni, és utálom végighallgatni, amit amúgy is tudok. Bírom azokat a dokikat, akik nagyon megakarják mondani neked a tutit, közben fing fogalmuk sincs az állapotodról, de csak mondják és mondják a süketelést, neked meg tűrnöd kell. Mert ha nem, akkor persze téged vesznek elő, hogy mekkora bunkó vagy. Volt már rá példa, még az elején, amikor nem ismertem a dokik többségét. De már ismerek sokat, és őt is ismerem, és tudom milyen. Én hülye mertem szólni, hogy én ezeket már tudom, meg kijavítottam folyton, ha nem mondott jól valamit, ilyenek. Aztán amikor kimentem a rendelőből az osztályfőnök egyből jött, hogy hallotta miket szájaltam a dokinak. Még egy lépést sem tettem a többiek felé, de a pletyka már ment. Szánalmasak.
A TV-t hatalmas unalommal bámulva váltogattam a csatornák között, mert egyszerűen nem találtam semmi normális adást. Főző műsorok, teleshop-ok, focimeccs, kézilabda, időjárás - mindegyiken mást mondanak persze - és reklámok végtelen sora. Végül arra jutottam nem érdekel, meg sem nézve mi van a DVD lejátszóban elindítottam a lejátszást, nem törődve azzal anyu éppen mit nézett délelőtt. Általában a sorozatai vannak kimásolva, azokat nézi vissza állandójelleggel, ha éppen TV-zik.
Hát most is így volt, de gondoltam nem halok bele egy kis török szerelembe, vegyítve egy kis "most meghalsz!" fordulatokkal és drámai hatásokkal.
Hálaistennek jött egy jelzés, hogy üzenetem érkezett, ezért gyorsan csekkoltam is egy pillanatra elszakítva tekintetem a műsorról.
Tudom, hogy ma mar zargattalak, de nincs kedved
Skype-on segíteni a haziban? pls
Megzavartal a delutani semmittevesemben es meg te
kivetelsz tolem?? felhaboríto vagy Gil Lewis :DDD
Ugyis csinalod minden nap, nem mindegy ez a ropke 1 ora?
1 ora?????
Keves? :/ tudom, de nezd el, majd maskor tanulunk tobbet igerem.
Ahj nagyon humoros vagy. Najo, felmegyek. 10 perc
10 perc??????
Keves? tudom, bocsi, de lassabban nem
tudok felmenni a lepcson.
Haladjal mar :DDDDDD
A kellő sebességgel felültem a kanapén, nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd haláli nyugalommal elindultam a lépcső felé. Igaz, Gil azt kérte siessek, kapkodjam magam, de amilyen fáradt és lusta voltam, nem ment gyorsan. Sőt, még a lassúnál és lassabban mentem. Gyorsan segítek neki megcsinálni a házit - amit amúgy én már pénteken délután megcsináltam - és már mehetek is vissza a kanapéra, anyu béna sorozatait bámulni. Így borzalmasan hangzik, de egyébként remekül tudok közben lustálkodni.
- Azt hittem már sosem érsz fel - kezdte azonnal Gil, miután bejelentkeztem és fogadtam a hívását.
- Mondtam, hogy nem fogom elkapkodni - vontam vállat kis mosollyal az arcomon.
- Oké, oké. Csak segíts kérlek. Matek. Kilencvennegyedik oldal. Második feladat. Egyszerűen megakadtam. Nem megy - mutatta a kamerába a matek füzetét, amiben láthattam, hogy valóban elkezdte, meg is csinálta a többit, kivéve azt az egyet.
- Hogyhogy házit írsz? - vontam fel kérdőn a szemöldököm, de azonnal kapcsoltam, hogy lehet csúnya kérdés volt. Gil azonnal elkomolyodott, eltűntek a nevetőráncai a szeme sarkából, és már a matek füzetét sem lóbálta bele a kamerába. Csak ült, és lehajtott fejjel lapozgatta a könyvet ide-oda. - Ne haragudj, bunkó voltam, én csak... - kezdtem, de félbeszakított.
- Blair, nem gond. Oké? - nézett fel mosolyogva, de láttam, hogy nincs minden rendben. A nevetőráncai árulkodnak.
- Sajnálom - suttogtam.
- Nem kell - rázta a fejét.
- Nem beszéltél vele? Nem írt?
- Dehogy írt! - kissé mintha fel lett volna háborodva, de aztán rájöttem nem rám van kiakadva. Hanem Eve-re.
- Valami jel róla? - gondoltam itt a Facebook kiírásokra, haverok által megszerzett infókra, Instagram képekre, hasonlókra.
- Ben mondta, hogy látta a park mellett sétálni. De egyedül volt. Ez azért jó jel, nem? - elhúzta száját, ebből jöttem rá, hogy ez egy szarkasztikus kérdés volt. Hát persze, hogy rossz, mert mellette kellene, hogy sétáljon. - És instára folyamatosan tölti fel a boldog "szingli vagyok" és társaihoz hasonló képeket. Semmi baja, Blair. És én ebbe belehalok. Neki nem rossz? Akkor nem is szeretett? - szinte meg halt a legjobb barátom a szemem láttára. Így látni őt szörnyű volt, és fájt, hogy egyszer, valaha én még pont ezt akartam. Hogy hagyja el a lányt, szakítsanak, és legyen boldog CSAK velem. De ebből kimaradtam én, hello!!
Hol marad a boldogan élünk amíg meg nem.. ? Hol maradtam én? Mert csak Gil szenved, de velem boldog lehetne. Szerintem. De lehet csak tönkretenné a barátságunkat. Pont ezért hallgatok én mindig.
- Gil hagyd ezeket az önmarcangoló kérdéseket. Oké? - komolyan néztem rá, és komolyan kezdtem beszélni. Láttam, hogy erősen koncentrál rám. - Attól, mert képeket tesz fel, amiken mosolyog, még szenvedhet. Hidd el, több ember mosolyog hamisan, mint igazán. Nagyon sokan vannak úgy, hogy mosolyogniuk kell, mert vagy ezt kérik tőlük, vagy mert egyszerűen ezt akarják mutatni a világnak. Hogy erősek. Közben pedig belül szétrohadnak, megsemmisülnek, megszűnnek létezni. Ne gondolj arra, hogy boldog, mert lehet hazudik - fejeztem be, de még továbbra is Gil szemeit fürkésztem. Komoly volt, és várt. Talán éppen felfogta a dolgokat, vagy csak gondolkodott, esetleg jeleneteket játszott le a fejében.
- Veled is ez van, ugye? - komoly volt, mert nem véltem felfedezni a kis gödröket a szeme sarkában.
- Micsoda? - tettettem az értetlent, de persze százszázalékosan értettem mit is akar valójában mondani. Tudtam mire gondol, és tudtam, hogy tudja, hogy igaza van. Látszott azon, hogy csak egy költői kérdés volt, mert magában tudta a választ. Pontosan tudta.
- Blair hagyjuk ezt. Most éppen kiszakítottál magadból egy részt, amíg ezt elszavaltad nekem. Arról kezdtél el beszélni, Eve éppen hogy érezhet, aztán teljesen rátértél magadra. Én tudom miket érzel, mert ismerlek ezer éve. De mondanod kell, ha van valami. Látom, de nem szedhetek ki belőled én mindent. Ez a bizalom. Mered velem megosztani, mert úgy bízol bennem, mint saját magadban. Érted? - még soha nem volt velem ennyire őszinte és komoly. Na jó, őszinte már volt, de ez a komolysága meglepett. Olyan dolgokat mondott, amik valóban igazak voltak, és tényleg ez volt a helyzet. Magamat írtam le, nem is Eve-t. Fogalmam sincs mit érez a lány, azt mondtam el én mit érzek. De viszont abban nem tértem el, hogy Eve is hazudhat a mosollyal kapcsolatban. Az a része igaz volt, és nem a tárgytól eltérő.
- Ismersz - mosolyogtam rá őszintén, mert mást nem tudtam mondani. Igaza van, mindenben, mint mindig.
- Eve érezzen amit érez, nem érdekel. De te rendben legyél, jó? - teljesen meghatódtam, ahogy ezeket a szavakat mondta. Ezzel éreztette velem, hogy még egy barátnő sem tud véget vetni a barátságunknak. Ennyire erős a kapocs, ami összeköt minket, elszakíthatatlan. Könnyek csípték a szemem, éreztem, ahogy lefolynak az arcomon. Nem pislogtam, csak csurogtak lefelé, és a lábamon értek földet. Gil is észrevette a vizes arcom, mert láttam, ahogyan kicsit megrezzen a monitor túloldalán.
- Blair? - hangja óvatos volt, és lágy.
- Örömkönnyek, Gil - nyugtattam meg mosolyogva.
- Amiért ilyen szépet mondtam? - dőlt hátra büszkén a forgós székében.
- Aha - nevettem fel igazán, mire a magasba emelte kezeit, és pörgött egyet a székében. Tovább nevettem, ahogy láttam hogyan változik meg a hangulata, és öröm volt látni, hogy miattam boldog. Segítettem neki. Igaz, nem a matek háziban, mert az totál el lett felejtve, de segítettem. Ahogyan ő is nekem. Sokat. Mindenben.
A beszélgetés után - végül nem maradt ideje a matekra, mert mennie kellett az anyukájával vásárolni, de megígértem neki, hogy holnap odaadom, és lemásolhatja a feladatot, amit amúgy is elmondtam volna neki - lementem vissza a konyhába, mert a hasam jelzett egyet, hogy kezd üres lenni, és jó lenne valami utánpótlás. A salátámat anyu eszegette, miközben a sorozatokat nézte, amit én hagytam úgy. Gondolhattam volna, hogy rákap egyből, ha kicsit szabadon hagyom, ráadásul kaja is volt, és még a kedvenc sorozata is ment. Ellenállhatatlan volt neki, nem csodálom, hogy egyből ott termett.
Meghámozott almát kockáztam fel, banánt, epret és málnát, ezekkel kezdtem valamit. Könnyű, de legalább ezt ehetem, finom és még laktató is. Kérdeztem anyut neki kell-e, de azt mondta meg lesz a salátájával - ami amúgy az enyém volt -.
Visszamentem a szobámba, hogy ott ehessem meg az elkészített ételt, ezért kiültem az erkélyemre, kezembe vettem a telefonomat, és csendben - hallgatva a madarak gyönyörű dalát - eszegettem. Hirtelen eszembe jutott, hogy Gil említette, hogy Eve rakosgatott fel képeket instára, ezért gyorsan rámentem az ikonra, és már töltött is. Beírtam a nevét a keresőbe, azonnal ki is adta az első nevet - már kerestem rá korábban, khm.. - amire rá is kattintottam.
Tényleg több kép került fel a szakításuk óta, de nekem nem tűnt másnak, mint a többi. Ugyanaz a mosoly, semmi szomorúság, nyaralni voltak azóta a szüleivel, onnan van 1-2 kép, de semmi extra. Gil-nek igaza volt, Eve éli tovább az életét, csak már Gil nélkül. Kegyetlen igazság volt látni, görgetni a friss képek között, hogy valóban nem változott meg. Nem hagyott ki szünetet, minden nap posztol, van hogy többet is. Nincsen drasztikus változás, sem a stílusában sem semmiben. Egy külsős észre sem veszi, hogy szakított éppen valakivel. Annyi, hogy nem rak fel több képet Gil-el, és valószínűleg hamarosan már másik fiú kapja a szerepet. Legalább is remek jóslási képességeimet ismerve.
Én nem akarom megbántani Gil-t, ezért is nem mondok neki semmit erről, amit gondolok. De én láttam már korábban milyen ez a lány. Amikor velük voltam, minden áron azt akarta, hogy csak vele foglalkozzon Gil, csak mellé üljön, csak vele legyen, csak vele beszéljen, másra rá se nézzen. Kisajátította magának a dolgokat, és amikor látta, hogy Gil márpedig nem fog mellőlem elpártolni, amikor felfogta a dolgokat, elmenekült. Szakított Gil-el kihasználva a lehetőséget indoknak, hogy amúgy is sokat veszekedtek, otthagyta és továbbállt. Ez történt. De Gil-nek ezt még akkor sem mondanám, ha halált ítélnének rám. Nem bántanám meg még jobban az igazsággal, eleget szenved így is. Majd később elmondom neki, amikor már erősebb lesz, esetleg talál mást - jobb esetben engem - és elfelejti Eve-t.
Nem akarom, hogy szomorú legyen, olyan lenne mintha nekem fájna. De hazugságban sem élhet örökké.
Éppen a saját insta kezdőlapomat görgettem, amikor egy ideges női hang kiáltott fel hozzám.
- Blair Waldor, takarodj lefelé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése